Music FM

Pánikrohamtól mentett meg egy hölgyet Bochkor

2016-12-5, 15:01

ERRE NEM SZÁMÍTOTTAK, DE MEGOLDOTTÁK: félelem és szörnyű kétségbeesés változtatta meg élő adásban a 89.5 Music FM reggeli műsorának tervezett menetét. Egy, a bezártságtól rettenetesen félő hölgy végső kétségbeesésében fordult a rádió  műsorvezetőihez, amikor beszorult házának liftjébe. Bochkorék azonnal segítettek.

Éva rettegve fél a bezártságtól, mint elmondta, különböző nyugtatókat szed, ha ilyen helyzetbe kerül. Most azonban semmi pirula nem volt nála, amikor beszorult a liftbe. Miután sikertelenül hívta sorra az ismerősöket, egy hirtelen ötlettől vezérelve fordult a Music FM-hez „Titeket hallgattalak telefonon és gondoltam küldök egy sms-t” – mesélte Éva. Természetesen azonnal érkezett a segélyhívás, és Bochkorék tudták, hogy el kell terelni a figyelmét azokról a gondolatokról, amik a pánikrohamot erősítik. „Nem akartuk elengedni Éva kezét, hogy ne pánikoljon be” – mesélte Bocsi, miért is kellett olyan sokáig telefonálni, ami miatt felborult a teljes adásmenet. Közben természetesen hívták a tűzoltóságot is, akik elképesztő gyorsasággal érkeztek, így hamarosan már a kiszabadult Évával tudtak a rádiósok beszélni. „A tűzoltók emeltek ki a liftből, annyira remegett a lábam, hogy nem tudtam kiszállni” – mesélte a szerencsétlenül járt asszony. „Nagyon kedves vagy, hogy próbáltad elterelni a figyelmem” – köszönte meg Bochkornak Éva, akiről kiderült, hogy azután kezdte el hallgatni a Music FM-et, miután a a Class eltűnt az éterből. Úgy tűnik, ez most egy súlyos pániktól mentette meg őt, Bochkor pedig már újabb megbízásokat is kapott sms-ben „Bocsi, ha beindul a szülésem, felhívhatlak titeket? Jobbak vagytok, mint a xanax” – írta egy Music Fm hallgató.

Music FM, 2016. november 30.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Sajtólistánkra itt iratkozhat fel.

Lupa-tó

2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN

2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN

2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán


Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás