Masha

Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje

2018-11-19, 16:46

Egy hazai produkciós iroda kapta meg a Masha és a Medve rajzfilmsorozat színházi adaptációjának jogait Európa 11 országában. A Pannon Produkció ez év végén már színpadra is állítja a népszerű mesét Magyarországon, hazai előadóművészek közreműködésével. Ezúttal nem egy arénás produkcióban találkozhatunk a mesehősökkel, hanem színházi mesemusicalként kerül repertoárra.

Idén decemberben már hazai produkcióként kerül a színpadra a világ egyik legismertebb meséje, a 3-8 éves gyerekek aktuális kedvence, a Masha és a Medve. A gyermekek millióit lenyűgöző mesefigura óriási rekordot tudhat magáénak. A Masha és a kása című részt például több mint 3 milliárdan látták már a legnagyobb videomegosztón.

Ezúttal azonban színpadi előadásként, rengeteg dallal, egy teljes estés darabként, láthatjuk majd a mesét, aminek jogait egy magyar produkciós iroda kapta meg. László Sándor, a Pannon Produkció vezetője elmondta, hogy “idén decemberben Bulgáriában több városban indul a turné. Magyaroszágon először vidéki városokban mutatjuk be az előadást december közepétől majd a budapesti bemutatót december 28-án tervezzük a MOM Kultban. Ezt követően 2019-es szezonban több alkalommal is színpadra kerül a darab, amit 100%-ban hazai színházi szakemberek és előadók hívnak életre.”

A Masha és a Medve jogtulajdonosai hosszas procedúra után választották ki azt a szervező céget, mely a színházi adaptáció jogait kapta meg a régióban. “László Sándor és produkciós irodája kiváló referenciákkal bír és tapasztalata a környező országokra is kiterjed s nem utolsó sorban már a Masha és a Medve musical változatával is foglalkozott korábban” – mondta a Animacord Animation Studio Live Show részlegének igazgatója.

László Sándor több majd’ 25 év van a pályán, producerként nevéhez fűződik számos koncert, arénás produkció, nagykiállítás és több látványos show Magyarországi bemutatója, mint például 2010-ben a Harlem Globetrotters teltházas arénás show-ja, szintén az Arénában bemutatott Joe Cocker koncert, a Budapest Sportarénában 6 előadást megélt Disney on Ice: Princesses and Heroes produkció. Szintén a Pannon Produkció hozta Magyarországra a Brian élete film alapján készült Monty Python vígoratóriumot, a Nem a Messiást, 8 városban, így Pozsonyban, Budapesten, Veszprémben, Debrecenben, Kassán, Zágrábban, Belgrádban, Szófiában összesen 16 előadás erejéig mutatkozott be a YAMATO ütős-együttes, de a produkció gondozta a Red Army Choir, a Moscow City Ballet, a The Tarantinos, a Disney Live! Mickey’s Magic Show előadásait, sok más mellett. Hazai nagykiállításokban is részt vett a produkciós iroda, így például a Living Dinosaurs kiállítás, GOOÓL!, a Gateway to Space vagy a Van Gogh Alive!

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás