Ötödik alkalommal indul el a Nagy-Szín-Pad!, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió „tehetségmutató” versenye, amelyben ismert és népszerű előadók lépnek színpadra a szinte felsorolhatatlan számú díjért. Az idei Nagy-Szín-Pad!-ra az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave kapott meghívást, a május 2-tól kezdődő, 4 napon át tartó elődöntőknek, valamint a május 11-i döntőnek is az Akvárium Klub ad otthont, ahol teljes értékű koncereteket láthat majd a közönség. A Nagy-Szín-Pad!-nak kiemelt figyelmet szentel a Petőfi Rádió, a produkciókat az M2 Petőfi TV élőben közvetíti, de online streamen is követhetőek lesznek. A közönség mellett idén a 10 korábbi évek résztvevőiből álló „Nagy-Szín-Pad! Crew” is értékeli a produkciókat. Az elődöntők előtt a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából egy cseh, egy szlovák, és egy lengyel zenekar mutatkozik be az Akvárium Klub teraszán. A Nagy-Szín-Pad! résztvevői fellépnek a VOLT, a Sziget, a Strand és a Campus Fesztivákokon, a döntősök közül egy Magyarországot kéviseli majd a 2019-es Eurosonic Festival-on, illetve a V4 tagországok egy-egy idei fesztiváljára kap meghívást.
EZ A NAGY-SZÍN-PAD!
A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben már népszerű, rendszeresen koncertező, és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran szereplő zenekarok kapnak lehetőséget, hogy az eddiginél jóval nagyobb ismertséghez jussanak. “A szándékunk az, hogy teret engedjünk azoknak, akik mellett rajongóik már határozottan letették voksukat, és eddigi dalaik, klipjeik, koncertjeik alapján képesek lehetnek arra, hogy a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadainak közönségét is megnyerjék maguknak” – magyarázta Fülöp Zoltán, a versenyt szervező VOLT Produkció vezetője.
A Nagy-Szín-Pad! egyik fontos díja a hazai fesztiválmeghívások mellett az, hogy a döntősök közül egy minden évben Magyarországot képviselheti a következő évi Eurosonic Festivalon Hollandiában. „Idén, a Visegrádi Csoport magyar elnöksége alkalmából egy cseh, egy szlovák és egy lengyel fesztiválon is bemutatkozhat majd egy Nagy-Szín-Pad!-os zenekar, a V4-es partnerországok képviselői pedig a Nagy.Szín-Pad! elődöntőin és a Telekom VOLT Fesztiválon is részt vesznek majd” – mondta el Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.
A verseny kizárólag meghívásos alapon működik: résztvevőit száznál is több koncert- és fesztiválszervező, producer, újságíró és zenei szerkesztő ajánlása alapján a szervezők választják ki.
A Nagy-Szín-Pad! súlyát jelzi, hogy nem csak az eddigi győztesei (2014-ben a Mary Popkids, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci Játszik), de a többi résztvevője is az ország legnépszerűbb koncertező előadója közé jutott, elég, ha csak (a teljesség igénye nélkül) a ma már teltházas Aréna turnéval büszkélkedő Halott Pénzre, a Budapest Parkot rendszeresen sold outtal megszóró Margaret Island-re, vagy a folyamatosan turnézó The Biebers-re, Ivan and the Parazolra, Szabó Balázs Bajdájára, Fran Palermora, a Honeybeastre, Bagossy Brothers Company-ra, Marge-ra, Cloud 9+-ra, Denizre, vagy a Run Over Dogsra gondolunk.
Büszkén mondhatjuk, hogy ma már nincs jelentősebb fesztivál, amelynek line upjában ne találkozhatnánk korábbi Nagy-Szín-Pad!-os névvel.
A TÉT ÓRIÁSI
Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is.
A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon.
A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén, valamint a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.
A Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese idén a felsorolt fesztiválok, valamint a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont és lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. Ezeken felül egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik, a Red Bull felajánlásával.
KÖVESD AZ M2 PETŐFI TV-N, A PETŐFI RÁDIÓBAN, ÉS ONLINE!
A Nagy-Szín-Pad! eseményeinek a korábbi évekhez hasonlóan idén kiemelt figyelmet szentel az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió. “A Nagy-Szín-Pad! 2013-as indulása óta rengeteg olyan produkció vett részt a versenyen, amelyek klubokat töltenek meg, fesztiválok headlinerei, és a Petőfi Rádió hallgatóinak kedvencei. Az idei indulók közül többen már most állandó szereplői a Petőfi zenei kínálatának. A rádió a Nagy-Szín-Pad! előtti hetekben a verseny összes résztvevőjét bemutatja és figyelemmel kísérjük a koncerteket is. Sokak számára jó hír, hogy a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviseli majd 2019-ben a hollandiai Eurosonic Festivalon” – nyilatkozta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.
Az M2 Petőfi TV idén is egy 90 perces showműsort épít a Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője köré: „Az idei műsorban a tavalyi év indulóival felidézzük a legjobb pillanatokat, Lóciék pedig beavatnak mindenkit milyen év áll mögöttük Győztesként. Megtudjuk milyen érzés az, amikor elhangzik hogy Nagy-szín-pad! S természetesen idén is ott leszünk a helyszínen, az Akvárium Klubban az elődöntők és a döntő alatt is, hogy megmutathassuk az előkészületeket, beszélgessünk a színpadra lépő résztvevőkkel, és megszólaltassuk a Nagy-Szín-Pad! Crew tagjait is. Az exkluzív háttérinfókat, kulisszatitkokat, különleges felvételeket és interjúkat is magukba foglaló adásokban az elődöntők és a döntő legfontosabb részleteit is élőben követhetik a tévénézők” – tudtuk meg Medvegy Anikótól, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatójától.
Az elődöntők és a döntő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is teljes egészében nézhető lesz a www.petofilive.hu-n és a www.nagyszinpad.com-on keresztül elérhető online streamen.
A Nagy-Szín-Pad! fő médiapartnere, a Recorder kiemelt figyelemmel követi a verseny előkészületeit és alakulását.
A KONCERTEK
MÁJUS 2. Apey and the Pea / NB EVENT: http://bit.ly/2F7M5Vp
MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave EVENT: http://bit.ly/2F40rCG
MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp EVENT: http://bit.ly/2FfewjY
MÁJUS 5. Amigod / JETLAG EVENT: http://bit.ly/2F02j3n
DÖNTŐ: MÁJUS 11. EVENT: http://bit.ly/2F0bsFb
A helyszínre látogató közönség számára fontos információ, hogy az elődöntőkre megvásárolt, sértetlen karszalagok, valamint a teljes rendezvénysorozatra váltott bérletek a döntőre is érvényesek!
A SZAVAZÁS
“A Nagy-Szín-Pad!-ban résztvevő előadók rajongói rendkívül nagy szerepet kapnak a végső sorrend kialakításában, ezért kiemelten fontos feladat a versenyzők számára a közönségük aktivizálása, a szavazásra buzdítás. A korábbi években számos példát láttunk arra, hogy egy-egy kreatív ötlettel, nagy gonddal megtervezett kampány képes volt sorsdöntő változást előidézni, ezért idén is arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy fordítsanak erre is figyelmet” – mondta Filutás Anna, projektvezető.
A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben (egy telefonszámról 5 SMS/nap), online, a nagyszinpad.com-on, és Instagramon (egy profilról 5 kép/nap).
A közönség mellet a Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai is pontozzák az előadókat.
A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak összesítésével (melyek 50-50% arányban számítanak) kapjuk meg a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 7-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.
A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.
A NAGY-SZÍN-PAD! CREW
Az elődöntős koncerteket ezúttal egy olyan stáb értékeli majd, amely korábbi Nagy-Szín-Pad!-okat megjárt, rendkívül népszerű arcokból áll. “Hihetetlenül jó érzés visszagondolni, hogy az elmúlt 5 év során, karrierjük kezdetekor kik vettek részt a Nagy-Szín-Pad! versenyen, és látni, hogy azóta milyen fantasztikus karriert futottak be. A Halott Pénz, a Margaret Island, a The Biebers, a Lóci játszik, a Mary Popkids, a Run Over Dogs, a Fran Palermo, a Dope Calypso, a Blahalouisiana és az Ocho Macho sikertörténete is példaértékű számomra és biztosra veszem, hogy a legtöbb hazai előadó számára is. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei évben zsűri helyett a NAGY-SZÍN-PAD! CREW, vagyis a verseny korábbi szereplői mondanak véleményt a részvevő zenekarokról a koncertek után” – magyarázta Lobenwein Norbert.
A Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai példázzák, hogy nem csak a végső győzelem, hanem már a versenyben való részvétel is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ma ők alkotják a koncertező magyar pop-rock előadók élvonalát.
A Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai 2018-ban:
Czeglédi Szabolcs, a Run Over Dogs frontembere
Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere
Henri Gonzo, a Fran Palermo frontembere
Kamau Makumi “Kama”, a Mary Popkids frontembere
Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar frontembere
Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője
Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere
Puskás Peti, a The Biebers frontembere
Sarkadi Miklós, a Dope Calypso frontembere
Schoblocher Barbi, a Blahalouisiana énekesnője
EXTRA KONCERTEK AZ ELŐDÖNTŐK ELŐTT
A Nagy-Szín-Pad! koncertsorozat idei érdekessége, hogy a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve, az egyes fordulók előtt külföldi fesztiválszervezők ajánlásával egy-egy cseh, szlovák és lengyel zenekart is láthatnak az ide érkezők. E zenekarok június végén a Telekom VOLT Fesztiválon a szintipop legenda Depeche Mode koncertjének napján is színpadra lépnek majd.
Május 2-án az Apey and the Pea és az NB elődöntős koncertje előtt a “legvadabb cseh elektronikus csapat”, a Skyline mutatkozik be az Akvárium klubban. Az 1998-ban alapított zenekar, élén a hiperaktív énekesnővel, Marka Rybinnel, és az atombomba elsöprő erejével bíró MC Jacobbal biztosan magával ragadja majd a közönséget.
A május 3-án, Antonia Vai és a Soulwave előtt színpadra lépő szlovák Walter Schnitzelsson trió energikus rockot hoz az Akváriumba, amelyre a blues, a klasszikus punk, és az indie is hatást gyakorolt. Új kedvencre lelhetnek bennük, akik szeretik a fülbemászó gitár riffeket, a magukkal ragadó vokálokat, és a lendületes ritmusszekciót.
Május 4-én, a Belau valamint a ByeAlex és a Slepp előtt pedig egy lengyel zenekar indítja majd az estét.
A NAGY-SZÍN-PAD! 2018-AS RÉSZTVEVŐI
AMIGOD
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub
Az Amigod formációban Köteles Leander a 80-as évek szintipop zenéje iránti szeretetét önti formába. A Hősöd volt a zenekar első slágere, melyet a Love Story követett: ez a dal egészen a MAHASZ Rádiós játszási lista 13. helyéig repítette az Amigodot. A zenekar első albuma 2015. október 24-én jelent meg Love Story címmel, melynek A38 Hajón tartott lemezbemutatójáról az M2 koncertfilmet forgatott. Óriási népszerűségnek örvendenek a csapat videóklipjei is: a Hősöd mellett az Este van című népdalátdolgozásuk is 1 millió feletti megtekintést ért el a YouTube-on.
Website: –
Facebook: https://www.facebook.com/amigod/
YouTube: https://www.youtube.com/user/amigodmusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/
ANTONIA VAI
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub
Antonia Vai svéd/magyar énekes-dalszerző 2013-ban érkezett Budapestre, hogy felkutassa a gyökereit, de annyira megfogta a város szépsége, hogy azóta is itt él. Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet egyik meghatározó alakjává válva turnézott a Quimbivel, dolgozott a Bohemian Betyarsszal, fellépett az összes jelentősebb magyar fesztiválon, és teltházas koncertet adott a MÜPÁban. A dalszerző-énekes díva különleges karaktert képvisel a hazai zenei világban: nemcsak gyönyörű és erős, független nőként, de a világzenét soullal, poppal vegyítve mély mondanivalóval bíró dalok írójaként is tündököl. Gyakran indul el a járatlan úton, ha inspirációra vagy újrakezdésre van szüksége, ezt tökéletesen példázza 2017-ben megjelent Ritual című albuma is.
Website: http://www.antoniavai.com
Facebook: http://www.facebook.com/AntoniaVai
YouTube: https://www.youtube.com/user/mizarumusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/
APEY & THE PEA
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub
Az Apey & The Pea (Sludge/Metal/Stoner-Grunge) 2008 végén alakult Budapesten, Áron Andris (ex-Neck Sprain) szólóprojektjéből átalakulva, illetve egykori Superbutt tagokkal (Makai László, Prepelicza Zoltán) kiegészülve. Az agresszív és látványos élő előadásmód, illetve a nehézfém súlyú gitár riffek, a klasszikus metál szellem teszik lehetővé, hogy egy lenyűgöző, intenzív, nem szokványos koncert élménnyel távozzon a közönség. Az Apey & the Pea 2017 szeptemberében jött ki legújabb, immáron harmadik anyagával, a HEX-szel, melyet a teltházas A38-on tartott lemezbemutató koncert után körbeutaztattak hazánk városaiban. A zenekar 2008-as megalakulása óta számos külföldi és itthoni sikert mondhat magáénak, többek között a 2015-ben elnyert Fonogram-díjat, az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Zenéjük magját a zúzós, klasszikus metál adja, melyhez összetéveszthetetlen, sötét hangulatú előadásmód párosul.
Website: http://www.apeyandthepea.com/
Facebook: http://www.facebook.com/apeyandthepea
YouTube: https://www.youtube.com/c/ApeyThePea
EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/
BELAU
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub
A 2015-ben alakult Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Debütáló daluk 2015. végén látott napvilágot, Island of Promise címmel, és bekerült az Aranyélet című HBO sorozatba, a Deezer Magyarország szerkesztőinek az éves kedvencei közé, az Index legjobb 2015-ös dalai közé, előszeretettel játszotta a Petőfi Rádió is. A hozzá tartozó kisfilm megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba, nézettsége több, mint 500 ezer megtekintésnél jár. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amely lemezbemutató koncertjüket az A38 Hajón tartották dupla teltházzal. Az album Fonogram-díjat nyert az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. Az első nagylemezükhöz tartozó remix EP egyik dalát a BBC Radio 1 is lejátszotta. 2017-ben felkerült a zenekar az EBBA listára egyedüli magyarként. A Belau két év alatt több, mint 110 koncertet adott 15 országban, olyan fesztiválokon, mint a Eurosonic, az SXSW, a Reeperbahn, a Sziget, az Untold, vagy a Balaton Sound.
Website: http://belaumusic.com
Facebook: https://www.facebook.com/belaumusic/
YouTube: https://www.youtube.com/c/Belaumusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/
BYEALEX ÉS A SLEPP
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub
A ByeAlex és a Slepp alakulása nagyjából 2015 nyarára tehető. Alex már előtte is zenekarával járta az országot, de egyre világosabb lett számukra, hogy a ByeAlex, mint önálló zenekari név, nem állja meg a helyét. Két tag cseréjével így, Márta Alex (ének, szájharmonika), Szeifert Bálint (basszer, vokál), Schnellbach Dávid (szólógitár), Fekete Balázs (dob), és Tóth Gésa Zoltán (gitár) ötösében megalakult a ByeAlex és a Slepp. Már 2015 őszén sikereket értek el Még mindig c.dalukkal, ami mai napig a rádiók egyik kedvence. A nótát sorra követték egyéb közönségkedvencek, mint a Lotfi Begivel közös Bababo, vagy a Pixával megírt Részeg, illetve a mostani újdonság, a Lábas Viki közreműködésében előadott Menned kéne. A Slepp persze nem dobta el a régi ByeAlex klasszikusokat sem, ezért olyan dalok is halhatóak a koncertrepertoárban, amelyek Alex 2011-15 közötti munkáinak eredményei, mint a Fekete, vagy az Az Én Rózsám. Alex tudja, hogy egyéb közéleti szereplései miatt mindig is különc lesz a zeneiparban, de a Sleppel karöltve hisznek a zenéjükben, amelyet megállás nélkül fejlesztenek, és a közönségük iránti tisztelettel játszanak mindenhol.
Website: –
Facebook: https://www.facebook.com/byealexslepp/
YouTube: https://www.youtube.com/user/ByeAlexIttVan
EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/
JETLAG
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub
A Molnár Tamás és Czoller Bence által 2016-ban alapított lírikus elektropop zenekar már a bemutatkozó bulijával megtöltötte az Akvárium Kishall-t, de pályafutásuk során telerakták az A38 hajó koncerttermét, megnyerték maguknak az összes jelentősebb magyar fesztivál közönségét, és 2018. februárjában látványos, nagy sikerű lemezbemutatót tartottak az Akváriumban. A JETLAG olyan produkciót tett színpadra, amely megszólalásában és látványban is egyedülálló és újszerű a magyar könnyűzenében. A zenekar sztorija a repülés köré épül: színpadi showjukban stewardessnek öltözött táncosokkal, tematikus vizuállal és látvánnyal dramaturgiailag is utalnak arra, hogy a néző nem csupán egy koncertre, mint inkább egy repülőútra vált jegyet, pontosabban boarding pass-t. Dalaik sorra a rádiós chartok élmezőnyéig jutottak. A Karszalagok klipje bejutott a 2. Magyar Klipszemle “Legjobb alakítás” kategóriájának shortlistjére, tehát a legjobb 5 pályamű között szerepelt sikerrel. A JETLAG első albuma, a Check-In 2018. februárjában jelent meg, rajta olyan közönségkedvencekkel, mint a Karszalagok, a Keresem a bajt, a Repül az idő, a Sziluett, vagy az Égen át, amelyben Marge vállalt vendégszereplést.
Website: http://www.jetlag.hu
Facebook: https://www.facebook.com/jetlagofficial
YouTube: https://www.youtube.com/c/JETLAGofficial
EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/
NB
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub
Az egyszemélyes hadseregként induló, hyper-pörgőnyelvű repper és producer két lemezzel és jó pár emlékezetes videoklippel a háta mögött, immár az AM:PM Music színeiben, öttagú, élő felállásával érkezik a Nagy-Szín-Padra! A 90-es évek ‘golden-era’ beatjeiből, régi táncdalokból vagy éppen electro-swingből táplálkozó csapat az elmúlt években megmutatta, hogy sokkal többet tud lerakni stílusban, mint amit a skatulyázók megelőlegeznének egy hiphop-zenekarnak. A ‘220 BPM Felett’ szőnyegbombázása, az ‘Annyi Minden’ balladázós lazasága és a ‘Megállíthatatlan’ Fish-Krisztiánnal megturbózott zúzása után most aktuálisan épp a ‘LOL’szántja az étert, millióhoz közelítő YouTube nézettséggel és alapos rádiós rotációval.
Website: –
Facebook: https://www.facebook.com/nbzenekar/
YouTube: https://www.youtube.com/user/thegangapart
EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/
SOULWAVE
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub
A Soulwave-et 2007-ben alapította Foror Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi: nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva. Több sikeres dal után a valódi áttörést a “Mindent elhittem” című szám hozta meg a zenekarnak 2016-ban. Legnagyobb slágerük a „Kalandor’ a Dal 2017-es döntőjéig jutott. A Soulwave igazi ereje azonban a koncertezésben rejlik: a csapat az összes jelentős nyári fesztiválon színpadra lépett, és könnyedén csinálnak teltházas klubbulikat szerte az országban.
Website: –
Facebook: https://www.facebook.com/soulwaveofficial/
YouTube: https://www.youtube.com/user/SoulwaveVEVO
EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források