AVATAR:Discover Pandora

Mesebeli tájon járt Stohl

2019-03-28, 12:26

A fantasztikus kirándulásra magával vitte két kisebb gyermekét, Andriskát és Franciskát, akik lenyűgözve csodálkoztak a számukra teljesen ismeretlen világra.

Olykor erős „illatokat” árasztó buja növényzet, különleges állatok és fura, emberi formájú lények közt tettek egy nagy felfedező kirándulást Stohl kisgyermekei, apukájuk kíséretével a minap. Az egzotikus kirándulás azonban nem kellett többezer kilométert utazni. „Nagy élményt jelentett tíz évvel ezelőtt az akkor teljesen újszerű AVATAR film, most pedig felcsigázott, hogy a film kiállítás formájában is eljutott hozzánk” – mesélte Stohl András. „ Kíváncsi voltam, hogy hozza-e azt a hatást, amit a film” – mondta a népszerű színművész, „és persze szerettem volna a gyerekeimnek is valami izgalmas élményt szerezni” – tette hozzá. „Az biztos, hogy aki látta, annak visszaköszön a film elképesztő képi világa, de az még izgalmasabb volt számomra, hogy a srácok, akik nem látták a filmet, milyen kalandvágyó izgalommal fedezték fel Pandorát” – mesélte Stohl.

 

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás