Új minőség a fővárosi strandkultúrában
Hamarosan ott tartunk, hogy Budapestet a “tengerpartjáról” is emlegetni fogják, pedig nincs is tengere. De partja lesz, vagyis már van is, a főváros északi határától mindössze 3 kilométerre. Úgy hívják, Lupa-tó és május 26-án nyit.
Ki gondolta volna 25 évvel ezelőtt, hogy Budapesten lesz Európa legjobb nagyfesztiválja? Ki sejtette volna 10 évvel ezelőtt, hogy nemsokára Budapesten Michelin-csillagos éttermek csalogatják a kulinária szerelmeseit? Az, hogy a magyar főváros ma már a nemzetközi fesztivál-, és gasztrotérképen is egy fontos úti cél, javarészt annak köszönhetjük, hogy volt, aki mert nagyot álmodni. Úgy tűnik Gerendai Károly most megint nagy fába vágta a fejszéjét. Elhatározta, hogy az illegális fürdőhelyként számontartott egykori sóderbánya után visszamaradt bányatóból, a Lupa-tóból egy Európában egyedülálló strand- és sport paradicsomot hoz létre. Ha nem Gerendairól lenne szó, valószínűleg sokan rálegyintenénk, mert hangzatos ígéretekből ebben az országban különösen sokat lehet hallani, de neki mindig volt egy erős víziója, amihez ragaszkodott, megtalálta a megfelelő embereket hozzá, és megvalósította az álmát, nem is akárhogy, amint ez egy maximalistától elvárható.
Szentendre felé, Budakalásznál, a 11-es főút jobboldalán található, méreteiben egyedülálló Lupa-tavat eddig is a kristálytiszta vize és a türkizkék színe miatt kedvelték, akik a tiltás ellenére lejártak oda, vállalva a nomád körülményeket és a veszélyeket. Azóta – a vízminőség kivételével – szinte minden megváltozott. Egy rövid tavalyi próbaüzem után ugyanis hatalmas beruházással tették komfortossá és biztonságossá a területet a fürödni és sportolni vágyók számára. Megnégyszerezték a strandolásra alkalmas partszakaszokat, valamint az egész területet – a tengerpartokat is lepipáló – fehér homokkal töltötték fel. Bár, aki nem látja a saját szemével, annak elképzelni is nehéz, de itt valóban egy Európa szerte is egyedülálló a „karibi beachek” pálmafás hangulatát ide varázsló, 2,5 km-es luxus strand, és a hozzá kapcsolódó változatos szolgáltatások nyújtanak majd kikapcsolódást a nyári napokban. “Budapest egy olyan fürdőváros, ami termálvizekben ugyan rendkívül gazdag, de sajnos nincs természetes vízpartú fürdőhelye. Ez a hatalmas, fehérhomokos és türkizkék vízű tó, az új szolgáltatásaival, változatos sport-, és gasztronómiai kínálatával, egyedi strandbútorzatával, a világ legszebb tengerpartjaival is versenyre kel” – mesélte Gerendai.
A Lupa-tó kínálata sport és gasztronómia terén egyaránt rendkívül látványos lesz. Itt található az ország legnagyobb vízi kalandparkja, a régió legmenőbb búvár centruma, sőt a közép-európai régió legnagyobb wakeboard komplexuma is itt épül fel. Emellett hagyományos és extrém vízi sportágak a különböző evezősöktől a vitorlázásig, a SUP-tól a surfig szintén elérhetőek lesznek. A parton pedig a strandsportok szerelmeseit strandfoci, strandröplabda, strandkézi pályák várják, de itt debütál egy új strandsport, a beach tenisz is. Aki pedig kevésbé szeret a homokban sportolni, azt műfüves focipályával csalogatják. A szervezők ugyan a benzinmotoros vízisportoktól óvják a strandolókat és a víz minőségét, de azért lesznek elektromos meghajtású kishajók és flyboard is, ahol egy vízsugár repteti a magasba a bátor vállalkozókat. Sőt lesz Blob, ami egy hatalmas, felfújható párna, amire egy toronyból ráugorva, akár több méter magasba repülhetünk a víz fölé. Garantált adrenalinbomba.
A Lupa-tó első körben kiépített partszakaszait – többféle célcsoport igényeit kiszolgálandó – két részre osztották, különböző jegyárakkal és az árakhoz illeszkedő szolgáltatásokkal biztosítva a vendégek kikapcsolódását. A tó egy kisebb részén lesz a „hagyományos” Lupa Strand azoknak, akik inkább árérzékenyek és csak a klasszikus strandolás élményre vágynak. Itt az idei bevezető áron, még a teljes árú, felnőtt napijegy is csak 1000 Ft lesz. A terület nagyobbik részén pedig a Lupa Prémium Beach üzemel majd, ami egy átlagos budapesti strandbelépő áránál ugyan nem lesz drágább (3000 Ft a felnőtt, teljes árú jegy), azonban lényegesen jobb körülményekkel és a szolgáltatások sokkal szélesebb körével csábítja vendégeket a tóhoz. Aki pedig még ennél is exkluzívabb szolgáltatásra vágyik, az VIP jegyet válthat, amihez már baldachinos napágy és vip parkoló is jár, vagy akár a prémium strandon belül egy privát partszakaszt is bérelhet, saját személyzettel.
A prémium részen különösen erős lesz a gasztronómiai kínálat: míg a Lupa Strandon a hagyományos strandbüfék adják a kínálatot, a Lupa Prémium Beach-en felépülő “gasztrosétányon” egyszerre lesznek megtalálhatóak a tipikus strand ételek és a különlegesebb fogások, amiért akár külön is érdemes ebédre vagy vacsorára kilátogatni. Lesz itt minden, a főtt kukoricától a lángoson át, a fagyiig, vagy a palacsintáig, csak persze kiváló minőségben, de a halastól a fish and chips, vagy a hekk mellé remélhetünk akár szofisztikáltabb fogásokat is, ahogy a kézműves hamburgeres vagy az olasz tésztákat és pizzákat árusító kereskedő sem egy a sok közül, hanem az ország legjobbjait hívták meg. A gasztrosétányon túl, vízparti bárok és beach klubok színesítik a vendéglátás kínálatát, de akinek még ez sem elég az a legmagasabb igényeket is biztosan kielégítő Costes Beach Clubban fogyaszthat el éttermi fogásokat a koktélja mellé.
Bár a terület hatalmas és a Lupa-tó körül nincsenek lakók, a közeli településekkel való békés egymás mellett élés jegyében itt nem lesznek hangos koncertek, fesztiválok. Azonban kisebb, hangulatos eseményeknek, esküvőknek, baráti összejöveteleknek, céges partiknak ideális teret biztosít a helyszín. Mivel a gyerekes családok fontos részét képezik a tervezett látogatóközönségnek, ezért a Lupa Beachen belül egyedi, ide gyártott eszközökből álló, hangulatos játszótér, valamint mellette egy, a mélyvíztől elzárt gyerek strand rész, a „Kid’s Beach” várja a kisebb gyerekkel érkező családokat.
Amennyiben az időjárás kedvező lesz, a Lupa-tó május 26-án megnyitja kapuit. A belépők differenciáltak lesznek: lesz felnőtt, gyerek és családi jegy, de lesz kifejezetten sportoló jegy és kaphatók lesznek különböző bérletek is. Akinek munka után támadna kedve kilátogatni, annak – a délután 5 órától érvényes „sunset” jeggyel – még olcsóbban lehet majd bejutni. A szervezők gondoltak azokra is, aki csak korzózni szeretnének esténként „Budapest tengerpartján”, ezért sötétedés után – amikor fürdeni már nem lehet – a kapukat nem zárják be. Esténként a terület, ugyan regisztráció mellet, de már ingyenesen látogatható, és a vendéglátó egységek ilyenkor is várják azokat, akik a vízparton szeretnének koktélozni vagy vacsorázni.
Bátran lehet jönni autóval, hiszen több, összesen 2000 autó befogadására alkalmas, – baráti árakon üzemelő – fizető parkolót alakítottak ki (180 ft/óra, de maximum napi 1000 Ft), de a tó az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút mellett fekszik, így várják a bringával érkezőket is. Aki pedig tömegközlekedne, az HÉV-vel a Budakalász, Lenfonó megállótól sétálhat be kb. 15 perc alatt illetve Lenfonó megálló és a strand főbejárata között buszjáratot üzemeltetnek a strand nyitvatartási ideje alatt, 200 ft/út/fő áron.
Bár a kezdetek is grandiózusnak ígérkeznek, a mostani fejlesztések valójában még csak az első lépések, hiszen egyelőre a felhasználható területek felét üzemelik be idén. Az igények tükrében jövőre még tovább folytatják a fejlesztéseket.
A pontos nyitva tartás, árak és minden más infó pedig ott van a Lupa web és facebook oldalán: www.lupato.hu, facebook.com/lupatoofficial
Budapest, 2017. május 22.
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források