Press (Archívum)

Ifjú zenei tehetségeket támogat a SZIN

2016-12-21, 12:19

A legnagyobb hazai nevek közül már többen ott sorakoznak a Szegedi Ifjúsági Napok 2017-es fellépőinek listáján. A SZIN jövőre augusztus 23-26 között jelentkezik, de addig is egy ösztöndíjat alapított, mellyel szegény sorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Az már biztos, hogy a hazai zenei élvonal első soraiból többen is igent mondtak a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére. A “napfény városában” a nyár utolsó napjaiban együtt rúghatjuk majd a Tisza-parti homokot a Punnany Massif, a Quimby, a Hősök, a Wellhello, a Halott Pénzt, a Szabó Balázs Bandája, az Irie Maffia, a Brains, a 30Y vagy éppen Majka zenéjére. A SZIN-ben persze nem csak az a jó, hogy nagy biztonsággal kínál egy jó helyen, egy jó bulisorozatot a depresszióra hajlamosító ősz beköszönte előtt, de mindezt olyan olcsón teszi, hogy a nyár végére félretett pénzből még egy teljes értékű fesztiválfílinget finanszírozhatunk. (Csak zárójeles megjegyzés, hogy most karácsonyig a teljes árnál is mintegy 30%-kal olcsóbban, 13.990 forintért(!) adják a bérletet.)

A SZIN szervezői, mindamellett, hogy jótékony hatással vannak a fesztiválozók pénztárcájára, szívesen állnak minden jó kezdeményezés mellé. Most például az Alkotó Ifjúságért Alapítvánnyal közösen egy ösztöndíj rendszert hívtak életre, melynek lényege, hogy szegény sorban élő, a zenében tehetséges fiataloknak nyújtanak támogatást. “Első támogatottunk egy környező faluban élő 13 éves kisfiú, akinek szülei – súlyos beteg édesanyja és közmunkás apukája – minden megtakarított fillérjüket a fiú zenei tanulmányaira fordítják úgy, hogy közben havi 10 ezer forint jut a családnak kosztpénzre” –mondta Jávorszky Iván, a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az ösztöndíj lényege, hogy a tehetséges fiatalokat úgy támogatja, hogy egy-egy fiatal esetében 12 hónapig az Alapítvány költségeket vállal át a gyermek családjától. “Olyan extra költségeket, mint például hangszervásárlás, tábori költségek. Olyanok, melyek a gyermek fejlődését segíthetik. Az Alapítvány pedig örömmel várja, a szegedi, Szeged környéki cégek támogatását, hogy minél több rászoruló gyermeknek nyújthassanak segítséget” – tette hozzá az igazgató.

Szeged, 2016. december 20.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás