Akvárium Klub

Erősen nyitja a szezont a VOLT Music Bar

2016-11-23, 20:12

Szeptember 22-én indul a Switch DJ sorozat, 23-án a Deep In The City széria debüt programja várja a nagyérdeműt, 24-én pedig  Karányi house-sorozata kezdődik. Legyen szó house-ról, downtempóról, technóról vagy drum and bass-ről, az elektronikus zene elkötelezett hívei szinte minden hétvégén találnak maguknak olyan bulit, aminek aztán csak a reggel vet véget.

Most, hogy a meteorológiai nyárnak is vége, Budapest elektronikus fellegvára, a VOLT Music Bar is újra megnyitja kapuit és rendesen belehúz a klubszezonba. A főváros egyik legtrendibb helyéről van szó, de ez nem is meglepő, hiszen kiváló elhelyezkedés, modern felszerelés, hangulatos környezet,és a legkúlabb zenék jellemzik.

Tematikus partysorozatokban persze ezúttal sem lesz hiány. A nyári pihenő után például visszatér Karányi és több mint négyéve sikerrel működő house-sorozata, a Girly. A Switch DJ-i műfajokon átívelő kalandozásra invitálnak, ahol a legmenőbb arcok mellett a legfrissebb tehetségek mutatkoznak be, így pár hónap múlva elmondhatod, hogy te már rég tudtad, mi lesz a legújabb trend. Az underground house rejtelmeibe is alámerülhetünk a szintén rendszeresen jelentkező Deep In The City bulikban, de számos régi-új sorozattal találkozhatunk még.

unnamed

Októberben is hasonló lendülettel pörögnek tovább a partyk, hónap végén elveszhetünk az Invisible Light éjszakáiban Gabor Krafttal, belevethetjük magunkat a Made Inn ütemeinek lüktetésébe, de útjára indul az In House sorozat is Danny L (Muzzaik) és Lauer vezényletével.

A folyamatosan érkező újabb eseményekért kövessétek a VOLT Music Bar facebookját:

https://www.facebook.com/VOLTBarBudapest

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás