NSZP

Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2017

2017-05-3, 13:51

Idén már negyedik alkalommal indul a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó – a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons – verseng a rendkívül rangos díjakért. A résztvevők kivétel nélkül meghívást kapnak a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a nagyszínpadokon szerepelhet, és az előadók közül valaki Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában. A koncertek online és a Petőfi TV-ben élőben is követhetők.

 

MI AZ A NAGY-SZÍN-PAD?

A Nagy-Szín-Pad! célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen. “A ‘tehetségmutató’ elnevezés nem véletlen: nem felfedezni kívánunk, hanem olyan művészeknek szeretnénk nagyobb teret engedni, akik mellett a közönség egy része már letette a voksát. Mi őket akarjuk megmutatni egy szélesebb rétegnek, mert az eddigi dalaik, koncertjeik alapján úgy gondoljuk, képesek lennének megállni a helyüket a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadain, és akár külföldön is.” – mondta Lobenwein Norbert, alapító-főszervező. “A Nagy-Szín-Pad! verseny, de kizárólag nyertesei vannak, hiszen minden résztvevője óriási lehetőségekhez jut, amelyek kihasználásával rövid időn belül új, magasabb szintre léphet” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a másik főszervező.

Az első Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a Mary PopKids, a másodikat 2015-ben az Ocho Macho, a harmadikat 2016-ban a Bohemian Betyars nyerte meg, de az előadók közül szinte mindenki kiemelkedő eredményeket ért el – elég, ha a Halott Pénz, az Ivan & the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, a Soerii & Poolek, a The Biebers, a Margaret Island, a Middlemist Red, a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+, a Turbo, a Run Over Dogs, a Bagossy Brothers Company, a Fran Palermo, Marge, vagy Deniz sikerszériájára gondolunk.

A TÉT

Az elődöntő résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is.

A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely az MTVA jóvoltából Magyarországot képviselheti a 2018-as Eurosonic Festivalon, Hollandiában, illetve előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten fontos eseményén, és a siófoki PLÁZS nyitókoncertjén is fellép majd, a Halott Pénzzel együtt.

A Nagy-Szín-Pad! 2017-es győztese idén a felsorolt fesztiválok nagyszínpadain koncertezhet, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére, és meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába is.

Idén Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park is csatlakozik a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóhoz: a 10.000 nézőt befogadó nagyszínpaduk szintén helyet ad majd a verseny győztesének a bemutatkozásra. “A Budapest Park mindig is segített a feltörekvő zenekaroknak, “vendégzenekari programjával” örömmel támogatta az új zenei tehetségeket” – mondta Pálffy András, a Budapest Park alapítója, aki idén a szakmai zsűri egyik tagjaként véleményezi majd a résztvevőket.

KÖVESD ÉLŐBEN!

A Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petofilive.hu kiemelt figyelemmel kíséri nemcsak a Nagy-Szín-Pad!-on bemutatkozó produkciókat, de magát a versenyt is. „A Petőfi Rádió fölfrissítése és az elmúlt év bizonyította, hogy óriási igény van a minőségi magyar könnyűzenére. Leghallgatottabb magyar zenei rádióként továbbra is kiemelt feladatunk a zenei tehetségek bemutatása, felkarolása, ennek pedig az egyik legjobb fóruma a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató fesztivál. Örülünk, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően az idei évben is újabb, a jövőben meghatározó zenei szereplőket segíthetünk fel a magyar zene nagyszínpadára” – mondta el Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

A Petőfi TV-ben, a www.petofilive.hu-n, és a Nagy-Szín-Pad! hivatalos oldalán (www.nagyszinpad.com), élőben is nézhetők lesznek a koncertek, rengeteg exkluzív interjúval, izgalmas összeállítással készülnek bemutatni a résztvevő előadókat, valamint betekintést engednek a kulisszák mögötti munkálatokba, és a szakmai zsűri véleményének is teret engednek majd.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV mellett 2017-ben a Recorder kíséri majd kiemelt figyelemmel az elődöntők és a döntő eseményeit, valamint idén az MVM Zrt is a kezdeményezés mellé állt. “Nagyon örülök, hogy a negyedik Nagy-Szín-Pad! támogatásával az MVM egy új területre lépett. Köztudomású, hogy elkötelezett pártolói vagyunk a zeneművészetnek, büszkék vagyunk rá, hogy e szponzorációval már a könnyűzenei élet előadóinak és zenekarainak a munkáját is segíthetjük. Kiváló kezdeményezésnek tartom ezt a versenyt, hiszen általa nem csak a győztes, de a többi elődöntős is a legjobb fesztiválokon kap lehetőséget a szereplésre” – kommentálta Dr. Bentzik Réka, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgatója.

A SZAVAZÁS MENETE

A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben (egy telefonszámról 5 SMS/nap), online, a nagyszinpad.com-on, és Instagramon.

A közönség mellet a szakmai zsűri tagjai is pontozzák az előadókat.

A közönség és a zsűri szavazatok összesítésével (melyek 50-50% arányban számítanak) kapjuk meg a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 24-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.

A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

A SZAKMAI ZSŰRI

A Nagy-Szín-Pad! zsűrije idén 23 tagú, és négy csoportra osztható: a médiások között neves újságírók, szerkesztők, és tévés-rádiós szakemberek kaptak helyet, a szakik csapata koncert- és fesztiválszervezőkből, valamint zeneipari tekintélyekből áll, de természetesen olyan zenészek is véleményezik majd a látott produkciókat, akik már évek, sőt, évtizedek óta a magyar könnyűzenei élet élvonalába tartoznak. A legkülönlegesebb, kétszemélyes ítész-stáb minden bizonnyal a megmondóké lesz, amelyben a tavaly is lelkesen kritikát alkotó toxikológus és abszolút zenerajongó Dr. Zacher Gábor, valamint az egyik legnépszerűbb magyar YouTuber, Szirmai Gergő kapott helyet.

ZENÉSZEK

Animal Cannibals, (Ricsipí és Qka MC)
Ganxsta Zolee, zenész
Felcser Máté, a Punnany Massif zenekar vezetője
Kiss Tibor, a Quimby zenekar tagja, képzőművész
Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője
Lovasi András, a Kiscsillag vezetője, dalszerző, előadó

MÉDIA

Borcsik Attila – Izil, a Petőfi Rádió zenei főszerkesztője
Kardos-Horváth János, a Petőfi Rádió műsorvezetője, zenész
Ligeti Nagy Tamás, újságíró
Mezei Zsolt, az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatóhelyettese
Pawlowszky Tamás, a Recorder kreatív producere
Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója

SZAKIK

Bende Zsuzsanna, az A38 Hajó vezető programszervezője
Csiszár Virág, a Sziget Szervezőiroda nemzetközi booking vezetője
Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Strand, a B.my.Lake vezetője, a Sziget zenei igazgatója
Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője
Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Strand, a B.my.Lake vezetője, a Sziget zenei igazgatója
Muraközy Péter, a Sziget Szervezőiroda magyar zenei igazgatója, a veszprémi Expresszó Klub vezetője
Pálffy András, a Budapest Park alapítója
Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója
Szűts László, a MAHASZ elnöke

MEGMONDÓK

Szirmai Gergő, YouTuber
Dr. Zacher Gábor, toxikológus

A KONCERTEK

  1. május 19-től négy napon át esténként 2-2 zenekar és előadó ad élő koncertet a budapesti Akvárium Klubban, a döntő pedig ugyanitt zajlik majd, május 27-én.

 

MÁJUS 19. 20:00 Lóci Játszik / 21:00 Petruska
EVENT: https://www.facebook.com/events/984999741600856/

MÁJUS 20. 20:00 Jónás Vera Experiment / 21:00 The Qualitons
EVENT: https://www.facebook.com/events/1680719648896524/

MÁJUS 21. 20:00 Dope Calypso / 21:00 Konyha
EVENT: https://www.facebook.com/events/1026442914154371/

MÁJUS 22. 20:00 Mörk / 21:00 SENA
EVENT: https://www.facebook.com/events/255874234878264/

DÖNTŐ: MÁJUS 27.

 

A RÉSZTVEVŐ ELŐADÓK 2017-BEN

A negyedik Nagy-Szín-Pad! versenyre egy majd száztagú szakmai szavazói kör ajánlása alapján a következő nyolc produkció kapott meghívást.

 

DOPE CALYPSO

A budapesti Dope Calypso olyan, mintha egy garázspunk-zenekar váratlanul belebolondult volna a ’60-as évek végének limonádé popzenéjébe. A zenekar 2016-os, harmadik albumával folytatta a megkezdett utat, azaz – minden évben egy kiadott albumon keresztül – megmutatja, milyen meglepően szórakoztató dolog az, ha az ember ténylegesen képtelen magát komolyan venni.

EVENT: https://www.facebook.com/events/1026442914154371/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/dopecalypso/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/channel/UCYLilvRteVAEsyqsEIqm67g
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/dopecalypsoband/

 

JÓNÁS VERA EXPERIMENT

Jónás Vera Artisjus Junior Dalszerző, valamint Fonogram-díjas énekesnő és zenekara dalainak stílusmeghatározása személyes könnyűzene: a hol táncolni való, máskor megnyugtató dallamokon, valamint szövegeken keresztül koncertjei alatt szinte belelátunk a Jónás Vera Experiment frontemberének lelkébe. Vera karizmatikus egyénisége a dalokból, valamint a színpadi jelenlétéből is sugárzik a közönség felé, ennek köszönhetően nemcsak Magyarországra, hanem a környező országokba is szívesen hívják koncertezni, de idén januárban a legnagyobb európai showcase fesztiválon, a groningeni Eurosonicon is bemutatkozott.

EVENT: https://www.facebook.com/events/1680719648896524/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/verajonasmusic/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/verajonasofficial
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/verajonas_official/

 

KONYHA

Egy igazi konyha élettér – szeretünk, sírunk, mulatunk, világmegváltunk benne minden nap – a főzésen innen, a sütésen túl. A háromfős Konyha zenekar dalai is személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon vigadjon, elveszítse és megtalálja magát. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a férfiszív-kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros gátlástalanul, de jó ízléssel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat a zenéhez: garage rockot, countryt, funkot és egy leheletnyi bluest.

 

EVENT: https://www.facebook.com/events/1026442914154371/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/konyhank/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/Konyhazene
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/konyhank/

 

LÓCI JÁTSZIK

A Lóci Játszik zenekar története három éve kezdődött, amikor Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét, ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése. Tavaly fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját, idén januárban kiadták második albumukat és nem rég elnyerték a Fonogram gálán „Az Év Felfedezettje” címet.

EVENT: https://www.facebook.com/events/984999741600856/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/locijatszik/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/locijatszik

 

MÖRK

A Mörk zenekar extrém Pop vagy Stand Up Jazz, de többnyire soul-funk alapokra épülő szabad szellemű zene. Gyorsan megtalálták útjukat a budapesti underground zenei szcéna szívéhez, azzal, hogy emberek nappalijában, szokatlan helyszíneken vagy épp a híresebb klubokban bűvölték el koncertjeikkel a nézőket.

EVENT: https://www.facebook.com/events/255874234878264/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/worksofmork/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/channel/UCqAy0OUYHLhogOFMPuVgz0g
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/worksofmork/

 

PETRUSKA

Petruska igazi kuriózumnak számít a hazai könnyűzenei életben. A hagyományos rockzenei felállást következetesen mellőző, minimalista formációja meglepő erővel tölti be a színpadokat. A dalszerző-énekes fél évtizede tartó munkásságának két nagylemez, több száz klub- és fesztiválkoncert, valamint számos szakmai elismerés és médiamegjelenés az eredménye.

EVENT: https://www.facebook.com/events/984999741600856/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/andrispetruska/
YOUTUBE: http://www.youtube.com/andrispetruska
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/andrispetruska/

SENA

Sena Dagadu 2002 óta meghatározó alakja a budapesti zenei életnek. Két szólólemez, négy Irie Maffia album és számtalan közreműködés után elkésztette legújabb lemezét, a Feathers-t. Sena az elmúlt három évben kezdett el saját zenei alapokat készíteni dalaihoz, így míg korábban rengeteg producerrel dolgozott eddigi munkáin, a Feathers dalai mind a saját ötletein alapszanak. Ghánai gyökerű zenei világa a budapesti rockzenészek interpretálásában igazán különleges elegyet alkot.

EVENT: https://www.facebook.com/events/255874234878264/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/senadagadu/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/channel/UCAo7gz28WwT8MxzTzz_kM_A
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/senadagadu/?hl=en

 

THE QUALITONS

A The Qualitons zenekar 2008-ban alakult Budapesten, stílusuk főként a 60-as évek zenei világából inspirálódik, sajátos funk-beat zenéjük igazi unikumnak számít a hazai könnyűzenei platformon. A hazai klubélet mellett az évek során számos európai nagyvárosból kaptak meghívást, koncertjeiket a vokális dalok, a groove-os lüktetés, a pszichedélia és az improvizáció különleges találkozása jellemzi.

EVENT: https://www.facebook.com/events/1680719648896524/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/thequalitons/
YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/Qualitons

Budapest, 2017. május 3.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás