A legnagyobb múltú hazai fesztivál, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok legemlékezetesebb pillanatai köszönnek vissza azon a 300 méter hosszú kiállításon, melyet Szegeden, a felújított Stefánia sétányon adtak át a közönségnek. Az interaktív fesztiváltörténelem érdekessége, hogy az 50 évet bemutató 12 “stáción” egy-egy QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is felcsendülnek.
A Szegedi Ifjúsági Napok története három korszakra osztható. Az első a Kommunista Ifjúsági Szövetség – a fiatalabbak kedvéért az akkori egypártrendszer “uralkodó” pártjának, az MSZMP-nek az ifjúsági szervezete – égisze alatt 1968-tól 1989-ig tartott, majd jött a Szurdi Zsolt-féle rock klubos időszak 2002-ig, amelyet a modern SZIN megjelenése követett. Ezt a három korszakot mutatja be a SZIN szabadtéri kiállítása a szegedi Stefánia sétányon.
A Szegedi Ifjúsági Napok, túl azon, hogy egy évvel megelőzte a világ legismertebb rockfesztiváljaként ismert Woodstock fesztivált, hatalmas lépés volt a hazai ifjúsági kultúra történetében. Az első olyan rendezvény volt, ahol egyszerre többtízezer fiatal gyűlhetett össze, és cenzúra nélkül léphettek fel nem csak a támogatott, de a tűrt, vagy akár tiltott zenekarok is. Ez a mai fiataloknak már ugyan nem sokat mond, de akkoriban sok zenekar nem tudott színpadra lépni a kor kulturális vezetőinek nemtetszése miatt.
„Az első ifjúsági napokat a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) támogatásával 1968-ban rendezték a városháza előtt. Akkoriban nyílt a Szeged Bár és Étterem. Egy fergeteges sikerű táncestet szerveztek. Ekkor engedtek ki ennyi fiatalt először egyszerre az utcára” – emlékezett vissza pár évvel ezelőtt a kezdetekre a tavaly elhunyt Szurdi Zsolt, a szegedi Rock Klub egykori vezetője. Az első évben még Karneválnak hívták, és a városháza előtt rendezték a koncerteket. „Kiderült, hogy egy helyszín és egy este nem elég. A KISZ-nek mint ifjúsági szervezetnek valamit villantania kellett a fiataloknak. 1968 után került a Tisza-partra a rendezvény. A rakparton 50-100 ezer ember várta a menetet” – tette hozzá Szurdi.
“Ezrek és ezrek érkeztek (…) Soprontól Szabolcsig, Budapesttől a békési falvakig, megmozdultak a fiúk és lányok, az ország ifjúkommunistái, hogy eljöjjenek erre a nagyszerű (…) randevúra. Megismerni Szeged városát, a hangulatos Tisza-part szépségeit (…). De nem csupán városnéző turizmusez az országos ifjúsági seregszemle, hanem politikai demonstráció és kulturális misszió is” – írta a helyi Délmagyarország a korai években 1974-ben.
Egy fesztiválozó pedig így emlékezett vissza erre az időkre: “A fesztiválra érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak.”
„1990-től 2002-ig a Rock Klub szervezte a fesztivált. Akár támogatás nélkül, a Dugonics téren és különböző klubokban, a Vidámparkban és a Laposon is zajlott a SZIN. Utóbbit találtuk a legjobb helyszínnek. Egyszer megpróbáltuk lezárni, és belépőt szedni, de ez lehetetlennek bizonyult” – mesélte korábban Szurdi.
Ezután nagy fordulat következett a SZIN életében. A Szegedi Ifjúsági Ház szervezésében, és új helyszínre költözve, az akkor már javában éledező hazai fesztiválkultúrát követve elindult az „újkori SZIN”. Az évek során több külföldi fellépő érkezett Szegedre, a fesztivál a 2010-es években már komoly sajtónyilvánosságot kapott és a hazai fesztiválok között elsőként és azóta is egyetlenként, a környezettudatos tevékenysége okán – a Glastonbury fesztivállal egy évben – megkapta a nemzetközi Greener Festival Awardot.
Egy rövid váltás után néhány éve ismét a Szegedi Ifjúsági Ház kezébe került a SZIN szervezése, folytatva azt a koncepciót, amely 2010-re már a legjelentősebb hazai fesztiválok közé emelte a SZIN-t. Visszatértek a külföldi fellépők, sokszínűbb lett a fesztivál, de a legfontosabb, hogy olyan emberek szervezik, akik határozott koncepció mellett újra szívvel, szívesen csinálják a fesztivált.
A kiállítás megnyitóján a szervezők egy komoly nyereménnyel járó akciót is elindítottak: aki tavaly decembertől a fesztivál zárónapjáig jegyet vásárolt vagy vásárol a fesztiválra, akár napijegyet, akár bérletet, részt vehet egy sorsoláson. A Nissan Hovány felajánlásával a fesztivál zárónapján kisorsolnak – egy éves használatra – egy 0 km-es full extrás Nissan Micra gépkocsit, s a gépjármű mellett – egy éven keresztül – a fesztivál állja a kötelező szervíz költségeket, téli-nyárigumi cserét valamint a biztosítást.
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források