A hazai fesztiválok „korelnöke”, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok mellé az elmúlt években három ismert arc is csatlakozott. 2006-ban Jáksó volt a „ SZIN arc”, őt Badár követte és rá tíz évre Anger Zsolt fémjelezte a legrégebbi hazai fesztiválunkat. Megkérdeztük, hogyan emlékeznek ők a SZIN-re.
Jáksó László képében nemcsak a nagy dumájú tévés, rádióst, de a SZIN első arcát is köszönthetjük. Őt egyébként a közönség választotta meg, szavazás útján 2006-ban.„Önmagában nagy megtiszteltetés volt, hogy gondoltak rám. Attól, hogy a tévében ugrál valaki, még nem feltétlenül szeretik. Ha viszont meghívják valahová, az már csak jele lehet valamiféle szimpátiának” – mondja. Végig is bulizta a fesztivált és élete egyik legjobb bulija is oda köti, amikor a baráti társaságával körbejárták Szegedet, majd belevetették magukat a SZIN koncertjeibe. „Nagyon jó volt, Szegeden én egyébként is otthon vagyok. Bulizni is szeretek, úgyhogy minden együtt volt. Remekül éreztem magam!”
Badár Sándor 2007-ben lett a SZIN arca, aki itt állította fel dumarekordját is. „Váratlanul jött a felkérés, de felemelő volt, hogy azt gondolták, méltó képviselője vagyok a SZIN-nek. Egy meglehetősen izgalmas év alakult ki belőle.” – Meséli a humorista. 2007 valóban szinte a SZIN körül forgott neki, hiszen a rá hasonlító karikatúra került a plakátokra, szerepelt a Magna Cum Laude fesztiválhimnuszának, a Színezd újra klipjében, a legnagyobb dolog azonban a helyszínen felállított dumarekord volt.
„A dumarekord gyakorlatilag egy véletlen elszólásból lett. Amellett, hogy vállaltam magát az arcot, természetesnek vettem, hogy részt veszek rajta és megcsináljuk a klipet is, aztán ötleteléskor merült fel, mi lenne, ha lenne még valami extra? Annál nagyobb extra mi kell, hogy fellépjek? – kérdeztem, majd másnapra kitaláltam, mi lenne ha a dumaszínházas fiúkkal csinálnánk egy olyan monstre megmozdulást, hogy a SZIN első órájától a legvégéig váltásban stand-upolnánk.” – Meséli. – „Persze ez több okból is kivitelezhetetlen lett volna, majd másnap felhívtak, nem tudnám-e egyedül megcsinálni. Persze, nem négy napon keresztül, de kérdezték, hogy mennyit tudok. Hasraütésszerűen mondtam be a hét órát.” – A humorista csak ezt követően nézte meg, hogy a világcsúcs 7 óra 16 perc. Végül 1500 ember előtt vágott neki, akiket 7 óra 26 percig tartott szóval improvizációjával: „Felemelő érzés volt! Az vitt végig, hogy a közönség nagyon kitartó és együtt érző volt, szerették a stand-upot és az utolsó percig velem voltak. Megmondom őszintén, azért egy olyan 5 óra még maradt bennem…”- emlékszik vissza Badár.
Anger Zsolt 2017-ben volt a SZIN arca, ekkor rövid kis videókban mesélt a Szegedi élményeiről. Megtudtuk – többek mellett – hogy egy időben fogant a SZIN születésével, pontosan 50 éve. “Na, kisSZINem, elmondom a frankót. Amikor az első SZIN dübörgött odabent a belvárosban, anyámék itt játszották a papás-mamást, ebben a panelban” – mesélte Anger Zsolt egy tavaly készült videóban, egy szegedi bérház tövében. “Ide hallatszott a Scampolo koncert” – folytatta. “Úgy bizony, együtt nőttünk fel, én meg a SZIN. Én egy ilyen szép délceg fickó lettem, a SZIN pedig a mai napig a világ legjobb balhéja.”
És hogy mekkora balhé is lesz idén, azt talán sejteti a fellépők sora, ami olyan nevekből áll, mint Sean Paul, Wilkinson, Pet Shop Boys, Jess Glynne, de itt lesz még a Faithless is egy dj settel és az összes hazai kedvenc a Halott Pénztől kezdve, a Quimbyn át egészen a Lovasi 50 koncertig – augusztus 22. és 26. között Szegeden.
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források