Sajtó

Maskarában, két keréken

2022-02-18, 12:32

Jelmezes kerékpáros túrára hívja a kerekezőket a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség két megújult útvonalon is. Február 19-én a Budapest-Etyek útvonalon, 26-án pedig a fővárosból Szentendrére indul a maskara karaván.

Még javában tart a farsangi időszak, amit hagyományosan a vidám lakodalmak, bálok, mulatságok jellemeznek. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ezúttal a maskarás biciklizést is a farsangi mulatságok közé sorolja és várja a jelmezes kerekezőket két, nemrég megújult kerékpárúton, a fővárostól Etyekig illetve Szentendréig tartó szakaszon. A túrán a részvétel ingyenes.

A 27 km hosszú Etyeki-kör találkozója – és a visszaérkezés helyszíne – február 19. szombat, 10.30-kor lesz a Sipospack telephelyén, Herceghalom, Zsámbéki út 11./A szám alatt, ahol lehetőség van parkolásra is az autóval érkezőknek.

A Szentendre-kör szintén bárki számára teljesíthető, 24 km hosszú.  Találkozó 26-án  szintén 10.30-kor az Omszki-tónál és egy pomázi kitérővel a cél Szentendre, majd vissza a budakalászi Sportcsarnokhoz.

A szervezők mindenképpen számítanak arra, hogy a bringázók jelmezben érkeznek.

Etyeki FB esemény itt , a szentendrei pedig itt található.

A maskarás kerekezés a VEKOP-4.1.1-15-2017-00005 számú, Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszának fejlesztése illetve a VEKOP-4.1.1-15-2016-00001 azonosító számú, Budapest-Szentendre szakasz infrastruktúrájának fejlesztése projektekhez kapcsolódóan, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás