Sajtó

Cél, hogy örömmel és felkészülten fogadják a bringásokat

2021-11-30, 13:20

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszán, a Törökbálint és Etyek közötti részen kerekeztek a minap a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) tagszervezeteinek képviselői és a sajtó munkatársai. A study tour célja, a kerékpáros útvonal népszerűsítése. A MAKETUSZ elkötelezett abban, hogy a bringautakhoz csatlakozó kerékpárosbarát hálózatot alakítson ki, minél szélesebb körű szolgáltatói kört bevonva. A study tour résztvevőit Etyeken Zólyomi Tamás polgármester fogadta.

Szerencsére egyre vonzóbb Magyarországon is a kerékpáros turizmus, egyre többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban az útvonal nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak – vallja a Magyar Kerékárosok Turisztikai Szövetsége. A MAKETUSZ célja, hogy koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását. “A Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat egy országos lefedettségű rendszer, ami összeköti a kerékpárosokat azokkal a vendéglátóhelyekkel, szállásokkal és attrakciókkal, ahol örömmel és felkészülten fogadják a kerékpárral érkezőket” – mondta Gangel Marcell kerékpáros turisztikai szakértő.

Etyekre érve a polgármester fogadta a bringásokat. “Mi Etyeken a szőlőre és borra épülő turizmusból élünk és nagyon vágyunk arra, hogy minél több vendég érkezzen hozzánk” – mondja Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere. “Ráadásul a kerékpáros turisták nagyon jólfizető és számunkra nagyon kedves vendégek, úgyhogy bízunk benne, hogy minél többen meglátogatják településünket”- tette hozzá a polgármester, válaszolva arra, hogy mit vár a Budapest-Balaton kerékpárúttól Etyek. Mint elmondta a településen nagyon régen készülnek arra, hogy sok kerékpáros járjon feléjük, ezért bringabarát szolgáltatóik vannak már most is. A polgármester elmondta, hogy Etyek számos attrakcióval és természeti látnivalóval is várja a kerékpáros turistákat, így az etyeki szőlő- és borközpontok, az Újhegy, az Öreghegy, a Kecskegödör és a Körpincék, számos múzeum például a Korda Filmstúdió látogató központja.  A polgármester kiemelte még a Boti tavat és a Kápolnaparkot, mint kerékpáros turisztikai desztinációt.

A MAKETUSZ továbbra arra buzdítja a Budapest Etyek, illetve Szentendre vagy Dunakeszi között bringázókat, illetve a Balatoni Bringakör felújított szakaszain kerekezőket, hogy készítsenek max. 1 GB-os videókat az útról, bemutatva az útvonalakat. A videókból egy közösségi “bringafilm” készül, melynek célja a felújított szakaszok népszerűsítése. A videókat a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség oldalára lehet feltölteni.  https://maketusz.hu/video-feltoltes/ A videó feltöltés határideje november 30.

A study tour a VEKOP-4.1.1-15-2017-00005 Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszának fejlesztése című projekthez kapcsolódva, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás