Sajtó

Beach Sports Festival a Lupán

2019-06-18, 17:22

Több mint 40 sportág 2500 versenyzőjének részvételével rendezik a nyár legnagyobb sport fesztiválját, a Beach Sports Festivalt. Június 20-23. között a Lupa Beachen rendezik a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit. Ugyanakkor a hagyományos versenysportok mellett bemutatkoznak a jövő sportjai is.

„A Beach Sports Festivalon a versenyzők mellett a strandolókat, kísérőket szintén aktív sportolásra invitáljuk. Jelentős szerepet kapnak a hagyományosan teremsportok, mint például a harcművészetek és küzdősportok, szellemi sportok, melyek esetében a sportolók és szurkolóik, családtagjaik által is régen várt értékként jelentkezik, hogy szabadban, strandkörnyezetben versenyezhetnek. Tekintettel az egyedi szépségű természeti környezetre, a fenntartható fejlődés és a környezet védelme hangsúlyozott része a fesztiválnak” – mondta a Bóné Zoltán, a Beach Sports Festival versenyigazgatója.

A programsorozat keretében bemutatkoznak a jövő sportjai is. Ezen a hétvégén rendezik az e-sport triatlon országos bajnokság döntőjét.  Több mint 100 magyarországi és határon túli középiskola e-sport csapataiból jutott a nyolc legjobb a döntőbe. Sikeres nemzetközi példák bemutatásával, „E-Sport és Sport fejlesztés„ címmel konferenciát tartanak iskolák, sportklubok, oktatók, pedagógusok, edzők, érdeklődő szülők részére. A programot a Kolumbiai Nagykövetség által támogatott salsa est, olimpiai, világbajnok kajak-kenusaink jégkorong „aranycsapat” és női válogatottal megmérkőző sárkányhajó versenye, továbbá megfelelő időjárás viszonyok esetén különleges légibemutatók színesítik.

A Beach Sports Festivalon részt vesznek olyan sportágak is, melyek a szeptember 13-15. között Budapesten rendezett World Urban Games – Városi Sportok Világjátékán is szerepelnek. Ilyen például a parkour (akrobatikus elemekkel bővített városi akadályfutás), vagy a csapatjátékként szereplő frizbi.

Gerendai Károly, a Lupa megálmodója elmondta: ”A strand mellett már a kezdetektől egy sportcentrumként képzeltem el a Lupát, ahol az amatőröktől a profikig mindenki aktívan pihenhet. Nagyon örülök, hogy most ennek az új, műfajteremtő eseménynek a kapcsán koncentráltan tudjuk megmutatni, hogy mennyi mindenre van lehetőség nálunk.”

sport-1.jpg
Címkék:

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Sajtólistánkra itt iratkozhat fel.

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás