Május 19-től újra megnyitja kapuit, és egy héten át ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik a látogatónak a karibi hangulatot idéző, Európában is egyedülálló Lupa Beach. Budapest tengerpartján látványosan bővül a családi rész, és idén már az új EuroVelo 6 kerékpárútról is közvetlenül be lehet majd jönni a tóhoz, ahol tengernyi élménnyel vár mindenkit az egyre színesebb „Lupa World”.
Amint véget értek az Úszó EB nyílt vízi versenyei, amelynek biztonsági okból még zárt körben adott csak helyszínt a Lupa-tó, a versenyzők átadják helyüket a nagyközönségnek és végre megnyílhatnak a kapuk. Hivatalosan tehát május 19-én megnyílik a Lupa Beach, a korábban megszokott, változatos szolgáltatásokkal, újabb fejlesztésekkel és természetesen a tengerpartot idéző fehérhomokos, pálmafás parttal, meg persze a hely védjegyévé vált kristálytiszta, türkizkék vízzel.
„Most, hogy végre az időjárás is kezd nyáriasra fordulni és végre kiszabadulhatunk a hosszú bezártságból érdemes lesz kinézni Budapest tengerpartjára már rögtön az első, „akciós” héten, ugyanis az első hét napon, benne a pünkösdi hosszú hétvégével még nem kell senkinek belépőt fizetni, de a szolgáltatások már garmadával várják a látogatókat” – mondja Gerendai Károly, a Lupa megálmodója.
Egész nyáron gyereknap a családi strandon
Az idei év nagy fejlesztése a családi strandrész, a vidámpart, ahol egyrészt egy új kaland játszótér is várja az apróságokat, de a vízi dodzsemtől az ugráló várakon át, az óriás trambulinig számtalan lehetőség közül választhatnak az aktív kikapcsolódásra vágyó ifjak. Egy kisebb gyerekek által is használható pályával bővül a rendkívül népszerű vízi kalandpark, de lesz játszóház és gyermek megőrző is, ahol a nyár folyamán animátorok foglalkoztatják a csöppségeket. Érdemes megemlíteni a nyári sport és napközis táborokat, ahol egyrészt a sportoló fiatalokat, egyesületeket várják, másrészt a napközis szolgáltatásokat igénybe vevő szülőknek nyújtanak tartalmas segítséget. A „gyerek-beach” egy közvetlen vízparti “pancsoló játszótérrel” is bővül, sőt, a fiatalok körében nagyon kedvelt, légkondicionált VR szoba is áll a tinédzserek rendelkezésére.
Sport minden mennyiségben, parton, vízben, vízen.
Továbbra is sorjáznak a Lupán a vízi-és beachsportok, profi sportpályákkal a fehér homokon, legyen az strand röplabda, kézilabda vagy foci, de a szabadtéri edzőterem vagy a techball asztalok is kipróbálhatók. Már május eleje óta működik az európai szinten is kiemelkedő wakeboard centrum, „de ha a kristálytiszta vízbe vágyunk, lehet – mások mellett – a víz alatt búvárkodni, vagy a víz felszínén SUP-olni, vitorlázni, szörfözni, evezni és még hosszasan sorolhatnánk” – teszi hozzá Gerendai.
Tekerj és csobbanj!
Tavaly a szezon után készült el az új Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút, amely egy új és közvetlen megközelítési lehetőséget nyitott meg a tóhoz. Az elmúlt hónapokban már a legkedveltebb és legforgalmasabb hazai kerékpáros útvonallá vált a Szentendre és Budapest közti szakasz. Miután sokszáz méteren keresztül közvetlen a tó a kerítése mellett (a Lupa Duna-menti oldalán) haladnak el a biciklisták, a Lupa-tó üzemeltetői kerékpárbarát szolgáltatásokkal is tovább újítanak az idén. Egyrészt bejáratot nyitottak egy – hozzá csatlakozó belső – kerékpárutat is kiépítve az Eurovelo felől, ahol ingyenesen lehet a biciklivel bejutni egész a vízparton található bringás-büféig. Itt árnyékolt kerékpártárolóval, szervízponttal, mosdóval és kulacstöltési lehetőséggel várják a megpihenni vágyókat. Ha valakinek strandolni is támad kedve vagy eleve a Lupa volt a célja, akkor az Öböl Strand partján található bringás büfében rögtön meg is válthatja a belépőjegyét a Lupa-tó minkét strandjára.
Holdfényes vacsorák, vízparti koktélozás
A Lupa szolgáltatásainak sorában kiemelkedő a gasztro kínálat: éttermek, strandbüfék, fröccsterasz, koktélbárok, összesen harminc vendéglátóegység nyújtja széles étel és ital választékát, köztük a hagyományos strandételektől, a különböző nemzetek konyháin át, a tengeri herkentyűkig.
Kevés hangulatosabb kulináris élmény van egy vízparti, holdfényes vacsoránál vagy koktélozásnál, ezért aki ezt választja, annak jó hír, hogy este 7-től – egész nyáron – ingyenesen lehet bejönni a Lupa Beachre. Aki pedig egy délutáni csobbanásra jönne csak ki, az 16 órától féláron megteheti.
Dumaszínház és Sunset partik
Már tavaly is nagy sikere volt a Lupa Beach speciális eseményeinek, például a Costes Beach Club vízparti teraszán vendégművészekkel és vendégséfek részvételével rendezett zenés vacsoráknak. Idén már rendszeresen jönnek majd a Dumaszínház szövegelői is, és az esteket szintén a Costes vacsoráival lehet majd még ízesebbé tenni.
Nem kell védettségi igazolvány
Sokakat érdekelhet, hogy a COVID járvány kapcsán milyen korlátozásokra kell készülnie a látogatóknak. Mivel a Lupa-tó szabadtéri, természetes vízű strandként és sportcentrumként, valamint csak nyitott, teraszos vendéglátó egységekkel üzemel, így védettségi igazolvány nélkül is látogatható mindenki számára, de az üzemeltetők és a rendeletek által előírt elővigyázatossági szabályokat természetesen itt is be kell tartani.
Busszal, HÉV-vel, bringával
A helyszínre a belvárosból a menetrend szerint közlekedő direkt járattal, a Lupa busszal is lehet érkezni. Aki HÉV-vel jön, azt a Budakalász állomásról elektromos kisbuszokkal hozzák be. Idén a kerékpáros érkezésre különösen buzdítják a látogatókat. A vendégeket a strand területén a főbejárattól a beach-ig elektromos kisbusszal szállítják oda-vissza. A Lupa csapata nagyon vigyáz a kiemelkedő minőségű vízre és a környezetére, valamint a hangos késő esti programokat tudatosan elkerülve, a környező lakók pihenésére is.
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források