Sajtó

“A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”

2021-05-6, 15:18

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.

“Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. “Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – tette hozzá.

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni ’nagy visszatéréshez’ méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Címkék:

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás