Június 17-től újra Siófokra csábít a balatoni nyár, nyit a PLÁZS, ahonnan nem is érdemes kimozdulni egészen augusztus végéig. Napközben pihi, este buli, jön a hazai élvonal a Halott Pénztől, a Wellhellon át, a Punnanyig, és egy szép júliusi napra ide költözik majd Ibiza is…
Csobbanás a Balatonba, napfürdőzés a csillogó fehér homokon, aktív pihenés, passzív ejtőzés, koktélozás a napozóstégen és az estétől hajnalba nyúlóan lazulós, táncos éjszakák a csillagos ég alatt. Minőségi szolgáltatásaival, egyedülálló, fehérhomokos strandjával és változatos napközbeni és esti programjaival vált a balatoni nyár megkerülhetetlen helyszínévé a siófoki ellazulás központja, a tavaly megújult PLÁZS.
A nagy sikerrel debütált PLÁZS rögvest az első évben több mint 150.000 vendéget vonzott Siófokra a szezon alatt. A fantasztikusan átformálódott, korábban mindenféle Beachnek elkeresztelt helyszín idén újabb csinosításokon esik majd át. Tovább szépülnek a dekorációs elemek, megújul a V.I.P. helyszín és vadonatúj medence – körülötte baldachinos ágyakkal – várja a pihenni vágyókat.
Siófok, itt kezdődik a Balaton és a PLÁZSON teljesedik be, s a hétvégék újra kötelezőek lesznek, hisz’ a hazai zenei élvonal legjobb koncertjein rúghatjuk a homokot, aminek a Balaton és a csillagos ég adja majd a díszleteit. Halott Pénzzel nyit majd a PLÁZS, ami idén a MOL Nagyon Balaton sorozatnak szerves része lesz, s a nyitónapon lép majd fel a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese is. Jön majd a Wellhello, a Punnany Massif, Majkáék, Ganxstáék, Dallos Bogi és a TNT és megannyi party a siófoki holdfényes éjszakában.
Ha hétvége, akkor Siófok, s a hétvégék legforróbikát július 22-én élvezhetjük a PLÁZSon, mikor is ide költözik Ibiza. Ekkor pörgeti meg a vendégeket a ONEDAY Electronic Fest, az első 24 órás Day and Night Party, ami reggel 10-kor indul a fehérhomokos egyedi partihelyszínen és az éjszaka a siófoki Palace-ban folytatódik másnap reggel 10-ig. Az elektrobuli főszereplője nem kisebb név, mint Luciano, a világ egyik legmenőbb tech-house Dj-je, a szcéna többszörös díjazottja, Ibiza rezidense. A hagyományteremtő szándékkal induló elektronikus fesztiválon ott lesz még számos hazai projekt, a Badgirls, Debut, az After Dark, a Cinema Hall, a Cinematine, az I Love Deep, a We are cre8tion és a szervezők a későbbiekben még egy szupersztárt is ígérnek Luciano mellé…
A PLÁZSra persze napközben is érdemes kilátogatni, hiszen a Balaton legszebb homokos strandja a pihenésre és az aktív testmozgásra is rengeteg lehetőséget kínál. Kipróbálható az itthon is egyre népszerűbb SUP, a streetball, a lábtenisz, a strandröplabda, a profi és amatőr focisták egyaránt élvezhetik a hazai fejlesztésű, már jól ismert teqballt. A kondiedzésekről sem kell lemondani a Scitec Summer Gymnek és a street workout pályának köszönhetően, miközben a Gilda Max további ingyenes megmozgató programokat kínál. Aki nem szeretne lemaradni a vizes vb történéseiről, az itt felállított kivetítőkön szurkolhat kedvenc sportolóinak. És a PLÁZSon az otthon felejtett nyári olvasnivaló miatt sem kell aggódni, a strandkönyvtárból bármikor kölcsönözhetünk, a Siófoki Városi Könyvtár jóvoltából.
Június 17-től tehát beindul a PLÁZS éjjel-nappal, napközben strandsportokkal és pihenéssel, hétvégén partikkal és koncertekkel, a Vizes VB alatt – óriás kivetítőn követve a versenyeket – lázas szurkolással, s minden éjszaka a Music Terrace vízparti helyszínével egészen az augusztus 26-i zárásig, de hol van az még!
PLÁZS, 2017. április 21.
Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!
2023-02-15, 16:53 Világsztár zongorazseni először Budapesten
2022-02-18, 12:32 Maskarában, két keréken
2022-02-4, 11:58 Kerékpáros turizmus – családbarát megoldások
2022-02-1, 9:48 A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”
2021-09-22, 14:02 Zamárdi a Soundra szavazott
2021-07-30, 11:09 Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison
2021-07-30, 11:03 Olimpiai ritkaságok a Millenárison
2021-07-22, 11:52 Ez az a nap! a Várkert Bazárban
2021-06-23, 12:14 26 csúszdával és 9 medencével vár a megújult Aquapark
2021-08-11, 12:08 Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából
2021-07-22, 11:41 Elkészült a Toxikoma új trailere. Nagyon ütős lett.
2021-06-21, 10:50 Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film
2021-06-21, 10:48 Szigliget Várudvar: a Balaton új kulináris és kulturális fellegvára
2021-07-30, 11:18 Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján
2021-06-28, 11:02 Mozicsillagok a Lupa csillagos ege alatt
2021-06-10, 11:09 A suliból egyenesen a „tengerpartra”
2021-08-4, 9:33 2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál
2021-05-6, 15:18 “A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”
2021-06-17, 9:16 SZIN: a legerősebb hazai
2021-05-28, 9:51 Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra
2021-05-4, 15:35 SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”
2021-08-11, 12:24 Először jön a Tankcsapda a Plázsra és pótol Majka és Curtis is!
2021-08-4, 13:09 Izmos hétvége a Plázson
2021-07-30, 11:44 Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp koncertekkel és Burak Yeterrel vár a Beachattack Festival ezen a hétvégén a Plázson!
2021-05-6, 15:24 Világhírű magyar divattervezők és dizájnerek Amerikában
2021-03-17, 12:56 Ready, Steady, HuGo! Meet the App to Find All Things Hungarian in the US
2021-03-17, 12:42 Indul a “jenki huszár” applikáció
2021-03-17, 12:35 Német Könyvdíjas spanyol privát történelem – Inger-Maria Mahlke: A szigetek
2021-03-17, 12:31 Díjnyertes borzongás magyarul is
2019-03-29, 15:59 A világ legsokoldalúbb tenorja ismét Budapesten
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-06-11, 17:10 Ingyenes élőzenés koncertek szombatonként az UP Teraszán
2019-03-28, 12:10 Vidéki színházak a fővárosban
2019-07-9, 15:10 Magyar vezetéssel indul a balkáni világzene fellendítése
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-05-24, 17:06 Újabb sztárok a SZIN-en
2019-02-21, 11:43 Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön
2019-02-21, 11:41 DinoSafari – egy varázslatos virtuális világ
2019-03-28, 12:27 Feszt!Eger, a magyar zenefeszt
2019-02-12, 14:40 FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel
2019-02-12, 13:51 Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással
2019-11-20, 16:58 Minden nap na’vi lány vagyok
2019-03-28, 12:26 Mesebeli tájon járt Stohl
2019-03-28, 12:05 Az AVATAR rendezője üzen a magyaroknak
2018-11-28, 15:27 Hiányszakmák a filmiparban
2018-11-28, 15:26 „Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”
2019-04-2, 16:52 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2019-03-28, 12:11 A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál
2018-03-26, 10:51 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-03-26, 10:49 III. Indoor Sörfesztivál a 100 éves Gellértben
2018-11-28, 15:08 Csakazértis Feszt!Eger
2018-11-28, 15:04 Varga Viktor gyermekké vált (videó)
2018-11-28, 15:02 Új élményközpont Budapesten
2018-11-19, 16:53 Januárban Debrecenbe jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:49 Decemberben Pécsre jön a Masha és a Medve
2018-11-19, 16:46 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-11-19, 15:20 Zsédával énekelnek az angol hercegi pár osztálytársai
2018-06-20, 13:01 Csakazértis Feszt!Eger
2018-06-20, 12:59 Csakazértis zene, csakazértis FESZT!Eger!
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-11-27, 18:08 A jelmezébe fagyott bele Keresztes Ildikó (videó)
2018-11-27, 17:57 Álomutazó újra
2018-11-27, 17:48 Idillként is felismerik Falusi Mariannt
2018-11-28, 15:14 Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre
2018-11-28, 15:13 Ne hagyjuk ki! Borfesztivál a Gellértben
2018-11-28, 15:11 Gundel a Gellértben
2021-05-4, 16:30 Reisz Gábor és más rendezők koncertfilmjei a Budapest Ritmo Online-on!
2018-11-28, 15:45 A villamoson is zötyög a Ritmo
2018-11-28, 15:43 Nyisd ki a füled, jön a Budapest Ritmo!
2019-07-4, 14:08 Majkával indul a július a Plázson
2019-06-27, 14:08 A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
2019-06-3, 17:09 A legendás Palace a Plázson éled újjá
2019-07-10, 15:20 Music Fm a LUPÁN
2019-07-10, 15:18 Music Fm a LUPÁN
2019-07-4, 14:55 Csúcsragadozó a Lupán
2018-06-20, 11:05 „Elbűvölő Sanghaj” Budapesten
2018-06-18, 16:24 Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje
2018-06-18, 16:48 Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2018
2018-06-18, 16:46 Ma kezdődik a NAGY-SZÍN-PAD!
2018-06-18, 16:37 NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Megvannak a döntősök
2018-06-18, 16:20 A Cappella Fesztivál: az ének ünnepe
2017-11-23, 14:15 Ismét megnyitja kapuit az ország legnagyobb gyerekszobája Letöltés: /
Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso
2000 Szentendre, János utca 13/a
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
PressCom.hu Bt. © 2024
Adatkezelési tájékoztató | Felhasznált források