Budapest Ritmo Fesztivál 2016

Hagyományt teremtett az első Budapest Ritmo

2016-11-22, 16:41

Óriási sikerrel zárult a Budapest Ritmo fesztivál első kiadása, amely az egész világon és számtalan műfajon átívelő zenei kínálatával, gondolataival és hangulatával elvarázsolta a hazai és a nemzetközi közönséget egyaránt. A kisgyerekektől az idősebb generációig mindenki megtalálta a hozzá közel álló programot.

A Hangvető és a CAFe Budapest közös szervezésében, a Müpában megvalósult világzenei fesztivál olyannyira beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat, hogy már a fesztivál ideje alatt kitűzték a következő Budapest Ritmo időpontját is: 2017-ben október 6. és 8. között lesz a seregszemle.

Az első Budapest Ritmo fellépői 28 országból, szakmai résztvevői 36 országból érkeztek a már most a régió legjelentősebb világzenei fesztiváljának számító rendezvényre. A Budapest Ritmo inspiráló erejére jellemző, hogy nem csak új projektek születtek, üzletek és barátságok köttettek, hanem új zenéket is ihletett: a dél-koreai Duo Bud két dalt írt Budapestről („Budapest“ és „Hidak“ címen), a norvégiai számi és magyarországi zenészek kétnapnyi együttléte mintegy 45 percnyi új zenét eredményezett, csakúgy, mint a Balogh Kálmán és Lukács Miklós közös munkája két egyiptomi zenésszel, Tarek Andallah-val és Adel Shams El-Dinnel.

Az ünnepélyes megnyitó után – amely Bartók Béla örökségére épült – három napon át – négy színpadon szólt a zene, így mindenki találhatott kedvére valót, tanulhatott új hangszerneveket és fedezhetett fel új előadókat amellett, hogy a világzene igazi sztárjait is megnézhette közelről. A műfajok között is barangolhatott a közönség, az elektronika mellett helyett kaptak a népdalok, az underground, a jazz, a vokális zenekarok, a hangszeres virtuózok és az ősi hangszerek.

Pénteken nagyobb szerepet kapott az elektronika és a népzene keveredése. A Müpa mellett felállított sátorban az ősi mbira hangja keveredett a house-szal, a torokének a trance-el. A legnagyobb bulit a karizmatikus Maïa Barouh és a Throes + The Shine dögös kudurójára alakult ki.

A szombati napon teltházas koncerttel, Both Miklós “Titokzatos Ukrajnájával” kezdődött a Budapest Ritmo második napja. Az Ukrajnából érkező falusi énekesek dalai, Both Miklós gitárjátéka és saját készítésű filmbejátszásai az első perctől az utolsóig izgalomban tartották a közönséget. Az egyiptomi Tarek Abdallah és Adel Shams El-Din, valamint a magyar Cimbalomduó – Balogh Kálmán és Lukács Miklós –  örömzenéje is a fesztiválon debütált. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Omar Faruk Tekbilek is imaszerű muzsikája lelkes hallgatóságot vonzott.

Az ősbemutatók mellett az örmény-török duó, Vardan Hovanissian és Emre Gültekin mesteri játéka, a dél-koreai Duo Bud érzékeny és energikus zenéje, a Federspiel osztrák fúvósai, az afrikai dallamokat skandináv jazz-zel párosító Monoswezi és a finn folk-metál sámánja, Pekko Käppi is sok új rajongót gyűjtött magának.

A zárónap is tartogatott egy ősbemutatót. Szalóki Ági, Pandzarisz Dina és Lakatos Mónika a Budapest Ritmo-n mutatta be közös koncertjét. A folkdívák oláh cigány, magyar és szefárd zsidó dalokat énekeltek csodás összhangban, az utolsó székig megtelt Fesztivál Színházban.

Itt volt a világzene egyik nemzetközi csillaga, Noura Mint Seymali is, aki friss albumából is játszott zenésztársával, aki egyben a férje is. A mauritániai sivatagi blues nagykövetének játékától, erőteljes hangjától és a transzba hozó elektromos hangszereléstől új életre keltek az ősi dallamok. Jellemzi a Ritmo sokszínűségét, hogy ugyanazon az estén Amira Medunjanin szívhez szóló sevdah-ja és a Meridian Brothers elektro-cumbia-ja is helyet kapott – a fesztivált záró kolumbiai koncert végén a sátor padlóját döngető vastapssal ünnepelt a közönség.

A Budapest Ritmo kiemelt célja a feltörekvő tehetségek támogatása. Ezért jött létre a showcase színpad, ahol a külföldi szakemberek felfigyelhettek a Babra, a Zűrös, a Karavan Familia és a Góbé zenéjére, míg vasárnap a nemzetközi tehetségek – a lengyel Kapela Maliszow, az osztrák Ramsch & Rosen, a szerb Istanbul Night és a horvát Klapa Reful – kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

A fesztivál másik alappillére a szakmai vérkeringés felpezsdítésére szervezett konferencia volt, amelyen magyar és külföldi szakemberek, fesztiválok képviselői és kulturális intézmények képviseltették magukat. A zenei export, a zene és a turizmus, a kisebbségi identitások témája és nemzetközi szakértői mellett itt volt a következő évek hat Európai Kulturális Fővárosának képviselője, akik világzenei programokkal szeretnék saját évadaikat gazdagítani és volt előadás Bartók gyűjtéseiről, a számik népzenéjéről az UNESCO által védett zenei kulturális örökségekről is.

A norvég EGT Alap támogatásával létrejött számi-roma csereprogram keretében két kultúra kiváló zenészei dolgozhattak együtt. A válogatott magyar és számi zenészek a Ritmo-n találkoztak először és alig másfél nap próbálás után érzelmeket felszabadító koncertet adtak a Városmajori templom előtt.

A Budapest Ritmo legközelebb 2017. október 6. és 8. között költözik be újra a Müpába.

További információk: www.budapestritmo.hu

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás