Sajtó

SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”

2021-05-4, 15:35

A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalóz” hirdetéseket,  a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. Arra azonban már minden készen áll, hogy a SZIN zárhassa az idei nyarat.

„Bizakodók vagyunk és úgy készülünk, hogy idén végre megszervezhetjük a SZIN-t” – mondja Kolonics Erika, a fesztivál főszervezője, hozzátéve, hogy bár a Facebookon jelentek már meg nemhivatalos információk, mintha a SZIN online esemény lenne, a SZIN egy nagyon is valós fesztivál lesz, ha lesz, amiről a mostani bizonytalanságok miatt május végéig hoznak majd végleges döntést. A főszervező elmondta, hogy a zenekarokkal, a beszállítókkal és az alvállalkozókkal is megegyeztek már, gyakorlatilag készen állnak a startra. „A homeschool és a homeoffice után a fesztiválozók már nagyon vágynak a szabadságra, ezért a „Szabadság, Szerelem, SZIN” szlogenünket tűzzük idén a zászlónkra” – mondta Kolonics.

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás