Sajtó

Hiányszakmák a filmiparban

2018-11-28, 15:27

A magyarországi filmstúdiók kapacitását már évekre lekötötték, szakemberből viszont kevés van – mondják már évek óta, de hogy mik ezek a hiányszakmák, most megtudhatjuk. Segítségül két szakembert: Incze Ágnes vágó-rendező-forgatókönyvírót és Salamon András rendező-forgatókönyvíró-producert, a Lumiere Filmiskola alapító-tanárait kértük.

Vágó, focus puller, scriptes, grip asszisztens – megannyi szakma, amiről nem sokat tudunk, pedig mióta a hollywoodi filmipar felfedezte magának Magyarországot, egyre inkább szükség van az utánpótlásukra.

“A vágás szerepe elképesztően felértékelődött az elmúlt években. A filmiparban ma világszerte épp olyan fontosságot tulajdonítanak a vágói munkának, mint amikor az író, az operatőr, a rendező, vagy a zeneszerző munkájáról van szó. Ők azok, akik a vizuális történetmesélés folyamatában ott állnak a rendező mellett, és képviselik a film érdekeit” – meséli Incze Ágnes, aki elmondta, hogy iskolájuk alapvetően filmes szakmák oktatására vállalkozik, de ősszel két, úgynevezett alkotói terület, a vágás mellett az írás képzése is elindul. Felfogásunk szerint a forgatókönyvírás is elsősorban szakma, amit lehet mesteri, vagy olykor művészi szinten végezni, de mindenekelőtt magát a mesterséget kell megtanulni és a gyakorlatban alkalmazni.

A focus puller és a kameraasszisztens feladatköre, hogy a forgatáshoz szükséges, megbízható technikai hátteret megteremtsék. Mindketten közvetlenül az operatőr irányítása alatt dolgoznak, az ő munkáját segítik. ”Hatalmas felelősséggel jár ez a munka. Nem csak azért, mert adott esetben többmillió dolláros költségvetésű filmekben dolgoznak világszínvonalú eszközökkel, hanem azért is, mert ezen a területen tényleg millimétereken múlik egy jelenet sorsa” – ezt már Salamon András rendezőtől tudjuk meg, aki kifejezetten fontos szerepet tulajdonít a rendezőasszisztensnek is, aki  – elmondása szerint – akkor csinálja jól a feladatát, ha nélkülözhetetlenné teszi magát.

„A produkciós asszisztens a fiatal, kezdő filmesek körében az egyik legnépszerűbb munkakör” – mondja Incze, „hiszen ez az alapja, a „belépő szintje” a filmes gyakornoki munkának, amihez elsősorban a filmezés iránti elkötelezettség szükséges, de persze nagy előnyt jelent a jó kommunikációs készség.”

„Bár sokan még nem is hallottak róla, de a scriptes a játékfilm forgatás elengedhetetlen szereplője” – folytatja Salamon. „A rendező közvetlen munkatársaként folyamatosan őrködik a felvett beállítások vághatósága felett, információkat gyűjt és tárol, nyilvántartást vezet, ő figyel, hogy a jelenetek magával ragadhassák a nézőt”

Megtudtuk továbbá, hogy a hangasszisztens szoros együttműködésben dolgozik a vezető hangmesterrel a stúdióban, vagy a helyszíni hangmesterrel és a mikrofonossal a filmforgatásokon, hogy a legjobb minőségű hangot tudják felvenni. A hangasszisztens munkája nélkülözhetetlen a hangi utómunka teljes folyamatában, a hangstúdióban és a különféle hangi utómunka műhelyekben. A GRIP, mint munkakör, pedig „kameramozgatási technikus”-ként fordítható magyarra. Feladata, hogy felépítse és működtesse a kamerát kiszolgáló, tartó, mozgató eszközöket. A forgatás során szorosan együttműködve dolgozik a kamera csapattal és a világosítókkal.

 

Címkék:

Sajtó

Itt megtalálod aktuális projektjeinket, illetve a hozzájuk tartozó sajtóanyagokat és fotókat. Köszönjük, ha segítesz eljuttatni a hírt az érdeklődőknek!

Kapcsolat

Elérhetőségeink

Telefon: +36 20 4113 504
E-mail: info@presspresso.hu
Facebook: facebook.com/presspresso

Címünk

2000 Szentendre, János utca 13/a

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás